Loading...

MŰVÉSZET, KULTÚRA, HIT

Május 18-án, Urunk menybemenetelének ünnepén volt az Előadások Isten Garázsában sorozat huszadik alkalma.

Steinbach József János evangéliuma 14. fejezetének idézett szakaszai után pünkösdre felkészítő imádsággal köszöntötte a jelenlévőket: „Urunk add nekünk a Te lelkedet, Aki örömöt támaszt bennünk, Aki tekintetünket az eljövendő felé emeli, Aki a végest örökkévalósággal tölti be, Aki a rész szerint valót tökéletessé formálja. Urunk, add a Te Lelkedet minden szolgádnak, gyülekezetednek, egyházadnak, hogy néped áldássá és ne teherré legyen a világban, és szentségben, hitelesen hirdethesse a Te Igédet. Urunk, a Te Lelked elevenítse meg bennünk, közöttünk, általunk Jézus Krisztus megváltó szeretetét. Ámen.”

Testvéri szeretettel köszöntötte az előadókat, a budapesti Gyulai Pál utcai gyülekezet alapító lelkipásztorának, Farkas Józsefnek az unokáját, Dr. habil. Somhegyi Zoltánt és feleségét, Sara Berti szobrászművészt. Felvázolta a témát, ami ezalkalommal a művészet, a kultúra és a hit kapcsolatról szólt.

A Bolognában született Sara Berti olaszul tartotta meg előadását, férje tolmácsolta szavait magyarul. Vetített előadásában saját műveit mutatta be. Alkotásaiban a régit ötvözi az újjal, a klasszikus hagyományokat kortárs művészeti értelmezésben dolgozza fel. Így csodálhattuk meg például azt a Madonnát gyermekével ábrázoló reneszánsz szoborról készített másolatát, amit a gyülekezete számára készített, vagy a földi és az égi kapcsolatát szimbolizáló „Újjászületés” című köztéri szobrát. Az egyik kezével az ég felé nyúló, a másikkal a földre támaszkodó alakot Lagosanto kórháza számára készítette.

Minden alkotás önálló értelmezésre készteti a nézőt, de különleges lehetőség, ha maga az alkotó osztja meg gondolatait az adott mű kapcsán. Sara Berti bemutatta válogatott példákon keresztül  klasszikus művek újraértelmezéseit, a kompozíciók, a geometriai formák, arányok definiálását saját értelmezésében. Mesélt az inspirációiról, az új, modern anyagok vegyítéséről a régi, ősi technikával. Láthattuk, hogy miként épül be és válik új értelmezéssé egy egyszerű sebtapasz, és értelmezi át a jelenkor emberének a régi tartalmat, vagy szembesít minket az értékvesztett jelenkorral az emberalakot ábrázoló agyagszobor vákumzacskóba csomagolva.

Szintén a régi és új kapcsolatáról szólt Dr. habil. Somhegyi Zoltán egyetemi docens, művészettörténész a „romok és a pusztulás esztétikája” című előadásában. Definiálta a rom meghatározását három fontos tényező kiemelésével: funkcióvesztés, hiányos szerkezet, eltelt idő. Különbséget tett a rom és a törmelék között; míg a rom esztétikai értékkel bír, addig a másik a pusztítást jelképezi.

Canaletto, Caspar David Friedrich, Piranesi műveit mutatva hozott példákat arra, hogy a rom esztétikája milyen inspirációval hatott az alkotókra. A kortárs művészetben továbbgondolták, modernizálták a témát. A festészet mellett megjelent a rom esztétikája az építészetben is, a romok művészeti alkotásként élednek újra a fotóművészetben…

Somhegyi Zoltán szólt arról is, hogy nemcsak használják, hanem ki is használják a romokat. Példának említett egy újfajta, a józan gondolkodástól eltávolodó jelenséget. A „poorism”, a „szegénységi turizmus”, amikor mások nyomorát fényképezik és teszik közzé olcsó érdekből.

Pozitív példákat is láthattunk. Dubaiban például újraépítették a város régi épületeit, majd azokat mesterségesen „romosították”, tisztelegve így az elődök felé.

Végezetül láthattuk, hogy a modern művészetekben is fellelhető a rom esztétikájának üzenettel bíró megjelenése. Egy kortárs grúz művész, Vajiko Chachkhiani például egy olyan gerendaházat épített, amiben folyamatosan esik az eső. Ezzel a szimbólummal szemléltette a művész azt, hogy a körülöttünk történő események miként módosítják a belső valóságunkat, a világról alkotott felfogásunkat, a „kint” és a „bent” viszonylagosságát. Az alkotás címének (Living Dogs among Dead Lions) bibliai utalása is van: „Csak annak van reménysége, aki az élők közé tartozik. Többet ér egy élő kutya, mint egy döglött oroszlán.” (Préd 9,4)

Valljuk, hogy az alkotás akkor lesz művészetté, ha az a megtartó Istenre és az Ő fiára, az értünk meghalt, feltámadott és a mennybe ment Jézus Krisztusra mutat. És azt is valljuk, hogy Isten a történelem ura is, és így nézünk a múltra; a régi és az új nemcsak, hogy megfér egymás mellett, de épülnek egymásra, beépülnek egymásba. Az előadások ebben erősítettek meg bennünket.

A huszadik Előadások Isten Garázsában azt a gondolatot ébresztette bennünk, hogy nemcsak az a fontos, hogy milyen nyomot (alkotást) hagyunk hátra, de az is a teremtett ember felelőssége, hogy milyen romokat hagyunk magunk után.